|
Sziasztok!
Szoszo 2004.10.30. 18:51
Szeretnék vitaindítót kezdeményezni a zsidókkal és Izraellel kapcsolatban. Ha van kedvetek, szóljatok hozzá, vitassuk meg. Nem feltétlenül kell egyetérteni velem, sőt, az építő vitának, ami előbbre visz, híve vagyok!
Bizonyára bennetek is megfogalmazódott már a kérdés, miért a zsidók?
Ezt a kérdést különböző emberek, különböző okból teszik fel. Némelyek azért, mert számarányukhoz képest rendkívüli befolyással rendelkeznek. Másokat olyan szempontból foglalkoztat, hogy a "zsidók" - úgy tűnik - majdnem minden szinten, gyakorlatilag minden területen, valamilyen módon előtérben állnak....a tudományos eredményekben élen járnak, pénzügyi dolgokban zsenialításuk a világ sok kormánya számára nagy haszonnal jár, a világ nagy konfliktusaiban vagy benne vannak valamilyen módon, vagy igaztalanul azok okozásával vádolják őket.
Egyesek a kérdést bizonyos cinizmussal vetik fel, mint ami a zsidók és az arabok vetélkedésével kapcsolatos propagandakampány eredménye.
Mások számára e kérdésnek prófétikus jelentősége van. Foglalkoznak vele hívő keresztények, akik várják, hogy a próféciák szó szerint beteljesednek. A Szentírásból teljesen nyilvánvaló, hogy azoknak az eseményeknek, amelyek hamarosan be fognak következni, a zsidó emberek és a zsidó nemzet áll majd a középpontjában.
Tehát sok irányból, különböző okokból hangzik a kérdés: "Miért a zsidók?" A kérdés háromrétű: ők az elrendelés népe, ők a prófécia népe, és ők a jelen népe (ezeket majd részletesebben is ki akarom fejteni, de várom a Ti hozzászólásotokat).
A lázadó emberiség rossz útra tért, inkább a teremtménytől várva vezetést, mint a Teremtőtől. Szellemi vakságukban többistenimádokká lettek. A zsidó nemzet egyedülálló létezése annak az isteni kegyelemnek a ténye volt, hogy megismertesse önmagát, és megváltásunkat a Messiáson keresztül elvégezze.
...a zsidókon keresztül Isten ismeretéhez jutottunk,
...a zsidókon keresztül kaptuk meg Isten szavának isteni kijelentését, a Bibliát,
...a zsidókon keresztül van Megváltónk, Jézus Krisztus, a megigért zsidó messiás,
...a zsidókon keresztül kaptuk meg a megváltás isteni felajánlását,
... a zsidókon keresztül hívta létre Isten a Gyülekezetet. Nem nyilvánvaló-e, hogy adósok vagyunk nekik? Valaki képletesen a következőt mondta: "Ha bárhol a Bibliában belevágnak, zsidó vér folyik"
A zsidók bonyolult módon bele vannak szőve Isten tervének és programjának szövetébe. Valóban, létrejöttüknek alapos oka volt. Isten életre hívott egy népet, hogy céljainak eszköze legyen.
Várom hozzászólasaitokat a témával kapcsolatban.
Shalom, Szoszo
U.i.:Hozzászólásokat a vendégkönvbe várjuk...
|