Eitan az elmúlt két évben naponta utazott jeruzsálemi otthonából az asdódi kikötõbe, ahol egy hullámtörõ gát építését felügyelte.
„Raful története összefonódott Izraellel. Fiatal korától kezdve bátran és nagylelkûen szolgálta az országot. Felismerte: Izrael államért harcolni kell, hogy fennmaradhasson. Fõ szerepet játszott Izrael valamennyi háborújában és a palesztin terrorizmus elleni küzdelemben. Élete az izraeli hõsiesség dicsõséges fejezete” – emlékezett rá megrendülten Ariel Saron izraeli kormányfõ.
Rafael Eitan 1929-ben, a Jezreel-völgyében egy Tel Adashim nevû szövetkezeti faluban (mosáv) született. A Palmachban, a Hagana speciálisan kiképzett alakulatában kezdte katonai pályáját. A világháborút követõen megalakuló Izraeli Véderõben ejtõernyõsként, páncélosként és pilótaként is szolgált. Megsebesült az 1948-as Függetlenségi Háborúban és még három más alkalommal is. Ennek ellenére a parancsnoksága alatt szolgált tisztek és katonák szerint félelmet nem ismert. Mindig az elsõ vonalban harcolt. 1956-ban a Sínai hadmûveleteknél az ejtõernyõs egységét a Mitla-hágónál dobták le, ahol súlyos harcok közepette is gyõzni tudott. Izrael valamennyi háborúját végigharcolta.
Katonai pályafutásának csúcspontján, 1978-ban Ézer Weizman honvédelmi miniszter Izrael 11. vezérkari fõnökévé nevezte ki. 1983-ig, így a libanoni háború idején, a hadsereg vezérkari fõnöke volt. Raful a hadseregben külön oktatási programot indított el, esélyt adva a hátrányos helyzetû fiataloknak, hogy behozzák lemaradásukat. Ma is „Raful gyermekei”-nek nevezik azokat a fiatalokat, akik az általa szervezett katonai oktatás rendszerében szerezték meg képesítésüket.
1983-ban megalakította a Sínai-félszigetrõl való kivonulás ellen tiltakozó Tzomet mozgalmat. 1984-ben a Techija (Újjászületés) párt tagjaként választották a knesszetbe. 1988-ban Jichák Samír kormányának földmûvelésügyi minisztere. 1992-ben a Tzomet képviselõjeként ült a parlamentben, ám a pártja késõbb kettészakadt. Raful miniszterelnök helyettesi, földmûvelésügyi és környezetvédelmi miniszteri posztot töltött be Netanjahu kormányában is. A következõ választásokon a párt már nem érte el a küszöböt, így a knesszetbe nem került be. Ezzel Raful politikusi pályafutása véget ért.
Raful mindig is ellenezte, hogy a palesztinoknak „területeket adjanak békéért”. Õszinte, szókimondó ember volt. A palesztinokat nem sokra tartotta, és az oslói egyezményrõl is meg volt a maga véleménye: „Mindezek az erõfeszítések semmit sem érnek. Az arabokkal nem lehetséges a béke. Ez olyan, mint Huntington könyvében a civilizációk közötti harc. Az iszlám sosem fogadja el, hogy független államunk legyen. Még akkor sem, ha a háborúkban megverjük õket” – nyilatkozta nemrégiben újságíróknak.