|
Fosztogatnak az amerikai katonák?
MNO 2004.08.16. 16:29
Ismétlődő fosztogatásokra panaszkodik az iraki civil lakosság. Beszámolóik szerint az amerikai katonák az éjjelenként felkelő fegyveresek kézrekerítése során használják ki a kavarodást és az iraki civil lakosság védtelenségét. Ritkán fordul elő, hogy független szemtanúja lenne az ehhez hasonló eseteknek.
Iraki civilek beszámolói szerint amerikai katonák rabolják ki őket, elviszik a pénzüket és más értékeiket, miközben felkelőket keresve átkutatják az irakiak otthonait. A fosztogatásról beszámoló newsday.com által példaként hozott eset még tavaly júliusban történt. Egyik éjjel az Abdullatif család arra ébredt, hogy felkelők után kutató amerikai katonák törik fel otthonuk ajtaját. A katonák letartóztatták az akkor még 17 éves Omárt, két fivérét és 63 éves édesapját, mivel terroristagyanúsnak vélték őket. Az amerikaiak betörtek a szülők hálószobájába is, ahol a család értékeit és megtakarított pénzét tartotta. Omar elmondta, hogy látta, amint a katonák nyakláncokat, gyűrűket és mintegy 3500 dollárnak megfelelő összegű iraki dinár készpénzt gyűrtek be felszerelésük zsebeibe. Aztán, mint a legtöbb elhurcolt irakit, az Abdullatif család férfi tagjait is kiengedték, és kaptak egy dokumentumot is, miszerint semmivel sem vádolták meg őket. De sosem kapták vissza a pénzüket és értékeiket.
Idén augusztus elején azonban Omar 52 éves édesanyja felkereste az iraki emberi jogi minisztériumot, ahova azonban a minisztérium őrei be sem engedték, mondván: a tárcának semmilyen joghatósága nincs az amerikai csapatok felett, és hogy problémájával forduljon máshová. – Gyűlölöm az amerikaiakat – mondja az iraki asszony. Az amerikai megszállók számára mindegy, hogy ártatlan vagy vagy sem – teszi hozzá.
Az Abdullatif család esete kiváló példája az amerikai csapatok főleg éjszakai, gerillák felkutatására végrehajtott rajtaütései során láthatóan széles körben elterjedt jelenségnek. Az iraki lakosság már hónapok óta panaszkodik a rablások miatt az emberjogi megfigyelőknek, az iraki kormányhivataloknak és az újságíróknak.
A razziák során ritkán fordul elő, hogy független szemtanúja lenne az ehhez hasonló eseteknek, és az irakiak általában azt sem tudják megmondani, melyik egység katonái követték el az állítólagos cselekményt. Ez igen nagy akadály az állítások ellenőrzésére tett felületes próbálkozások sikere előtt. Csak a newsday.com-nak 40 konkrét esetről van tudomása.
|