Izraelnek köszönheti mostani népszerűségét

Évtizedig vezette a palesztin nép harcát az önálló államiság érdekében Jasszer Arafat. De annak visszautasítása, hogy megossza hatalmát vagy felelősségét átruházza másokra, az egészsége és népszerűsége sínylette meg a BBC szerint. A legutóbbi súlyos egészségi problémái gyomorfájdalmak formájában október 20-a körül jelentkeztek. Az egyik minisztere így jellemezte akkor Arafat állapotát: "nagyon-nagyon beteg". Arafat csütörtökön többször is kómába esett.

Betegsége olyan komoly kérdéseket hozott elő, mint például az utódlás problémája. A hatalma olyannyira személyes jellegű volt, hogy az összes többi palesztin vezető az ő árnyékában dolgozott.

Miután az oslói békefolyamat nem váltotta be a reményeket, egyre több palesztin vesztette el türelmét Arafat politikája és diktatórikus vezetési stílusa miatt. A sors irónája, hogy Arafat sok palesztin bizalmát Izraelnek köszönhetően nyerte vissza, amikor partvonalon kívülre próbálta szorítani. 2001 óta az ostromlott ramalláhi főhadiszállásába kényszerítették Arafatot az izraeli erők. 

Életének fő célja és álma egy önálló palesztin állam megteremtése volt, amelynek ő lenne az elnöke. Ennek érdekében minden eszközt bevetett, és még a magánéletéről is lemondott.

Jasszer Arafatról több legenda is született: már élete korai szakaszáról, így születési helyéről is eltérő adatok láttak napvilágot. Noha az egyiptomi Kairóban született (1929-ben) a hiteles nyilvántartások szerint, ő Jeruzsálem arab negyedét vallja és hirdeti szülőhelyéül. Apja köztiszteletben álló textilkereskedő volt, anyai ágon Fatimáig, Mohamed próféta lányáig vezeti vissza családfáját. 17 éves korában csatlakozott a zsidó állam megteremtése ellen harcoló fegyveres palesztin csoportokhoz, részt vett az arabok és zsidók közötti 1947-1948-as harcokban, majd az Izrael létrehozását követő 1948-as háborúban. Az izraeli győzelem után a tízgyermekes Arafat család is a palesztin menekültek sorsára jutott, és a Gázai övezetben talált ideiglenes otthonra.

	Hamasz fegyveresek Gázában

Arafat a kairói műegyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, majd katonatiszti akadémiát végzett, és az egyiptomi hadsereg hadnagyaként részt vett az 1956-os második arab-izraeli háborúban. Ezután Kuvaitban építészeti-műszaki vállalkozást alapított, megteremtve a későbbi el-Fatah anyagi bázisát. A szervezet, amelyet 1959-ben ifjú palesztin aktivistákkal hozott létre, 1964-ben indította el első fegyveres akcióját izraeli területen. (A világszerte ismert elnevezés, el-Fatah, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) arab nevének visszafelé olvasott kezdőbetűiből állt össze, de ennek a szónak önálló jelentése is van: a Korán 48. szúrájának a címe, s nyitást, hódítást jelent.)

A munka- és hatalommániásnak tartott Arafat az el-Fatah teljhatalmú vezetője lett. Teljes ellenőrzése alatt tartotta a hadipénztárat, és embereket fizetett le, hogy csatlakozzanak hozzá. Mindenkinél többet tett viszont azért, hogy a palesztin kérdés a világpolitika napirendjén szerepeljen. Mivel az arab kormányok azonban nem nyújtottak igazán segítséget a palesztinoknak, ezért a PFSZ emberei, Arafat vezetésével fegyvert ragadtak, repülőgépeket térítettek el, és más erőszakos cselekményeket követtek el a 60-as, 70-es években. 

Az 1970-es években gerillái belekeveredtek a libanoni polgárháborúba. Az ország déli részére összevont palesztin erők miatt Izrael 1982-ben megtámadta északi szomszédját, és elérte a PFSZ távozását. A palesztinok Jementől Tunéziáig szóródtak szét, ő maga - miután 1983 júniusában kiutasították Damaszkuszból - Tuniszba helyezte át a PFSZ székhelyét.

Nobel-békedíjas terroristavezér

Arafat a palesztin mozgalom "szent háborúja", az intifáda 1987-ben történt megindításával került újból előtérbe. A száműzetésben tevékenykedő palesztin parlament őt választotta az 1988. november 15-én egyoldalúan kikiáltott - és 70 állam által elismert - palesztin állam elnökévé. Arafat még az év végén nyilvánosan elismerte s békülésre hívta fel Izraelt. Hosszú tárgyalási folyamat után, 1993. szeptember 13-án történelmi esemény színhelye volt a washingtoni Fehér Ház: Arafat és Jichak Rabin izraeli miniszterelnök kezet szorított a palesztin autonómiára vonatkozó Elvi Nyilatkozat aláírása alkalmából. 1994-ben mindkettőjüket Nobel-békedíjjal tüntették ki Simon Peresz akkori izraeli külügyminiszterrel együtt.

A Gázai övezet, Jerikó és Ciszjordánia önkormányzatának megvalósulásával 1994 júliusában Arafat visszatért tunéziai száműzetéséből a palesztin területekre. 1994 júliusától 1995 decemberéig a Palesztin Hatóság elnöki tisztét töltötte be, majd az 1996. január 20-án létrejött Palesztin Autonómiatanács élére állt.

Arafat álma, egy általa vezetett palesztin állam létrehozása Kelet-Jeruzsálem fővárossal, a 2000. szeptember 28-án kirobbant második intifáda nyomán romba dőlt. A radikális palesztin mozgalmak sűrűsödő merényletei miatt az izraeli kormány 2002-ben Arafatot ellenségnek nyilvánította, teljes elszigeteléséről döntött, a politikust mára nyíltan leírta az amerikai és az izraeli vezetés. Arafat nem volt hajlandó harcot folytatni a hivatalos korrupció ellen, megosztani a kezében összpontosuló hatásköröket, ugyanakkor személye megtestesítette a palesztin ellenállást, és a palesztinok körében általános tiszteletnek örvendett.

Magánélete sokáig nem létezett, hiszen ő a palesztin mozgalommal "jegyezte el" magát. 1992-ben feleségül vette egyik munkatársnőjét, a sorbonne-i közgazdasági diplomával rendelkező Szuha Tavilt, egy ciszjordániai keresztény polgárjogi harcos nála harminc évvel fiatalabb lányát, aki férje kedvéért áttért az iszlám hitre. 1995-ben megszületett kislányuk, Zahva. Felesége külön élt Arafattól, Párizsban.

Arafat november 4-én, a délutáni órákban hunyt el Párizsban.